Bizarr szépségek.

Kép: Kew Garden. 

Ha virágillatról van szó elsősorban valami kellemes, parfümös aromára asszociálunk. Tarka virágok árasztotta illatra, melyek méhek és pillangók hadát vonzza, és terített asztallal mézédes nektárral csalogat valamennyi állatot mely a beporzásban segít őket. De a növényvilág olykor azonban ennél sokkal találékonyabb.

Szumátra, Borneó és Jáva trópusain él egy parazita növény, a rafflézia Rafflesia arnoldii amelynek 1 méternél is nagyobb átmérőjű virágjait féltőn, vigyázva turistáknak mutatgatják pár dollárért a helyiek. A világ nagy botanikus kertjeiben hosszú sorok állnak, hogy lássák a szintén Szumátráról származó 2 méternél is magasabb virágot, a Titánbuzogányt Amorphophallus titanium, mind ezt egy  hozzá méltó impozáns 50 kg-ot is meghaladó gumókból kifejlődve. A két növény rendszertanilag nincs közvetlen rokonságban egymással, és mégis azon kívül, hogy övék a bolygónk legnagyobb virágjai, még egy azonossággal rendelkeznek elképesztően erős dögszagot árasztanak.

Otthoni körülmények között nincs mód arra, hogy ezeket az óriásokat tartsuk, de van jó pár növény melyek hasonló képességekkel rendelkeznek, és ma is kedvelt dísznövényeink. Ilyen az utóbbi időben nagy népszerűségnek örvendő titánbuzogány kistestvére a Kína déli részéről, Vietnamból származó, bizonytalan magyar nevű esernyőpálma vagy tigrispálma Amorphophallus konjac, bár igaz semmi köze a pálmákhoz a kontyvirágfélék (Araceae) családjába tartozik. Magyar nevét a gumójából kihajtó egyetlen 1 méter magasra is megnövő, ernyőszerűen szétterülő, foltozott, nagyon dekoratív leveleiről kaphatta. Bár levele is rendkívül mutatós mégis azt megelőzően, a már nagyobb, idősebb gumókból előtörő virágja az igazi különlegessége.  Rendszerint júliusban mintegy 60 centiméteres száron hozza közzel 40 centiméteres torzsavirágzatát melyet lilásbordó fellevél vesz körül. Amint kivirágzik, messziről érezhetjük rendkívül kellemetlen dögszagát. Hozzá hasonló a család másik ilyen kedvence, a csodagumó Sauromatum vernosum Himalájától Afrikáig elterjedt növény. A csoda jelzőt azzal érdemelte ki, hogy tavasszal a föld nélkül csupasz gumóból is képes virágot fejleszteni. Nem e világinak tűnő virágját az átható szagon kívüli fokozza a torzsavirágzatnak háttérét szolgáló világossárga alapon sűrűn barnán pettyes fellevele is.

Mindkét fajt elvirágzás után is tovább kell gondozni, hiszen ezután jelenek meg leveleik. Rendkívül könnyen tarthatók, legjobb szabadban, cserépben nevelni őket. Őszre eldobják leveleiket és visszahúzódnak, a gumókat száraz, fagymentes helyen teleltessük át, akár egy papírba becsomagolva.  A gumók kiszedésekor bőségesen találunk rajtuk sarjakat, melyeket leválasztva könnyen szaporítható mind két fajt.

Rendkívül érdekes, hogy a hagyományos illattal és nektárral csalogató virágok helyet ezek a növények a beporzást az elhullott állatok tetemét rendszeresen látogató rovarokra, főleg döglegyekre bízzák. Valamennyi ilyen dögszagot árasztó virág a tökéletes megtévesztés mestere, nem csak az “illat” anyag egyezik meg a bomló dög szagával, de színeiben is, textúrájában is nagyban hozzá járul a teljes illúzióhoz. A trükk annyira jól sikerül, hogy a legyek sokszor le is petéznek a virágra, és csak később éhhalálra ítélt lárvák szembesülnek a csalás tényével. A virágzás eme extrém formáját választó növényeknek pedig nem kell drága nektárt előállítani. A becsapott rovar beporzásért gyakorlatilag semmit sem kap cserébe, sőt néha utódai életével fizet hiszékenységért.

Más növénycsalád tagjai is élnek ezzel a taktikával. Afrika déli részének száraz, köves vidékről őshonosak a dögcsillagok. Négy élű 20 – 30 centiméteres szukkulens szártagjaikkal párnát képeznek. Régóta egyik igen kedvelt cserepes pozsgás növényeink közé tartoznak. A nyár második felében jelenek meg rajtuk, a kezdetben gömb alakú bimbókból, kinyíló 5 ágú tengeri csillagra emlékeztető virágjai. Színűk fajonként változó a Stapelia gigantea sárgás virágain bordó, rőt szőrökkel van felvértezve, vagy a hozzá hasonló, de tiszta bordó S. grandiflora a legismertebb ezek közül. 

Kisebb növésű rokon a tarka dögcsillag Orbea variegata mindössze 10 centiméter magas növő, sűrűn fejlődő, részben elfekvő hajtásaival melyek könnyen legyökeresedő, párnát alkot. Virágja 5-9 centiméteres, ötágú csillag alakú, színe rendkívül mutatós világossárga rajta sok apró sötétbarna folttal gazdagon díszítve.

Kedveltségük a bizarr szépségük mellett minden bizonnyal az egyszerű tarthatóságukon is múlik. Világos, de a tűző naptól azért védett helyet kedvelik, ha túl sok nap éri őket a zöld hajtásaik elszínesednek bordós, pirosas árnyalatot kapnak. Pozsgásak, tehát kevés vízre van szükségük, a túlöntözés halálos lehet számukra kiváltképp a téli 5 -10 C fokos teleltetési időszak alatt, ilyenkor az sem baj ha kissé össze ráncosodnak a sanyargatás miatt. Könnyen szaporíthatók letört szártagjainak gyökereztetésével hamar új növényt kapunk. Ültetéshez használjunk kaktuszokhoz is már bevált szemcsés folyami homokkal kevert földet.

Kétségtelen e dögszagot árasztó növények a természet lenyűgöző csodái, és ezért, mint igazi különlegességek az erőteljes szaguk ellenére is kedveltek valamennyi növénybarát között.