2020. március 31., kedd

Rozmaring. - Európa első parfümje, ami ráadásul magyar.





Történt az Úr 1377-ik esztendejében. Károly Róbert idősödő özvegye Erzsébet királynő l. Lajos anyja, kínos köszvényben szenvedett. S mint imádságos könyvében legyezte, egy remete kit az előtt, sem azután nem látott az alábbi orvosság elkészítésére tanította:

" Végy lombikon, négyszer leeresztett és megtisztált égett bort, három annyit. Rozmarint, levelestől és virágostól együtt, két annyit. Tedd valami edénybe, felyűl zárd jól bé és tartsd meleg helyen ötven órákig azután lombikon által bontsásd le;"

A királynő írásában javasolta a szer hetenként egyszeri étellel vagy itallal történő fogyasztását, illetve a vele történő minden napi mosdást. Mint elárulta a rozmaring párlat nemcsak kínjaitól szabadította meg, de úgy megszépült tőle, hogy a 72 éves uralkodónőt a lengyel király feleségül kívánta venni. Az idők homályba vesző krónika néhol hiányos, de az bizonyos, hogy elsőként így és itt készült a parfüm őse. A rozmaring és szesz főzésével nyert gőzt hideg lepárlása után, mint gyógyszer majd, mint drága parfüm hódította meg Európát. Egészen a 18. századig - a kölnivíz megjelenéséig- kontinens szerte a patikák, nemcsak mint orvosságot tartották, de első illatszerként is árulták. Bár nálunk kevésbé ismert, e feljegyzés után mindenhol Magyar Királyné Vizeként, vagy franciául Eau de la Reine de Hongrie, angolul Hungary water márkanéven értékesítették. A híresés vált rozmaring és más hozzá adott növényi kivonatú parfüm ott állt az előkelő hölgyek pipereasztalain. Büszkék lehetünk erre főleg úgy, hogy a rozmaring nem is őshonos Magyarországon, mediterrán tájak növénye ott már az ókor óta ismert illat-, gyógy- és fűszernövény.
 A középkorban a kolostor kertek egyik jellegzetes gyógynövénye, csak később terjed el szélesebb körbe való tartása. A rozmaring néphagyományunkban tisztaság és az ártatlanság egyik szimbolikájává vált, gyakran előfordul kedveskedő „rozmaringom” megszólítás a népköltészetünkben. A lányok gyakran leszakított ággal mentek templomba, vagy adtak éppen a legénynek ajándékba, amit aztán azok kalapjukba tűzek. A menyasszonyi koszorúk fontos kiegészítő virágjaként használtak esküvőkön.
 Ma is fontos része gasztronómiánknak, minden konyha fűszerespolcán megtaláljuk. Sült húsok, saláták, mártások fontos fűszere. Erős, átható aromája miatt azonban érdemes óvatos mennyiségben használni.



A növény az árvacsalánfélék (Lamiaceae) családjába tartozik, sokáig önálló nemzetségbe sorolták, tudományos Rosmarinus officinalis néven ismerték. Az újabb genetikai vizsgálatok azonban bebizonyították, hogy közeli rokonságot mutatnak a Salvia nemzetséggel, így megszüntetve önálló nemzetségüket átsorolták ide őket, így ma a helyes tudományos neve: Salvia rosmarinus.
Eredeti termőhelyén a Földközi-tenger térségében 2 m magasságot is elérő, sűrűn elágazó örökzöld cserje. Szürkészöld színű levelei keresztben átellenes állnak, 3-4 cm. hosszúak, vékonyak és illóolajban rendkívül gazdagok. Halványkék ajakos virágjaik január, március, áprilisban nyílnak, de szórványosan egész évben virágozhatnak. Nagyon jó méhlegelők méze igen kitűnő ízű. A növény szépsége miatt dísznövényként is megállja a helyét. Nálunk nem egészen télálló, védett déli fekvésbe ültessük, vagy jobb, ha egyenesen egy nagyobb cserépbe tartjuk, és -5 C fok alatti hidegben védett helyre visszük. Nyáron tűző napon tartsuk kifejezetten szárazságtűrő, ne öntözzük túl. Tavasszal vissza kell metszeni a fás részekig, ha már nagyon felkopaszodott szárai vannak érdemes erősen visszavágni, friss erőteljes hajtásokat fog nevelni. Szaporítása július-augusztusban dugványozással vagy tavasszal magvetéssel történik. Kártevők rendszerint az erős illata miatt nem nagyon támadják meg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Húsvét elmaradhatatlan dísze a barka.

A húsvét Jézus feltámadásának, és újjászületésbe vettet hit ígéretének ünnepe. Nem is lehetne jobb évszakban tartani, mint tavasszal mik...

Szerzői jogvédelem

A Lendvai Kert Blog-on található képi- és írásos anyag szerzői jogvédelem alatt áll.

Felhasználásához az alábbi feltételek mellett járulok hozzá:

  • A feltöltött anyag elektronikus formában saját használatra szabadon letölthető.
  • Felhelyezhetőek olyan gyűjtőportálokon, ahol nem közlik az egész írást, csak annak első pár sorát, folytatáshoz pedig a www.lendvaikert.blogspot.com kattint az olvasó.

Minden más terjesztési és felhasználási szándékhoz az engedélyem szükséges.

Lendvai Barnabás